Semmi nem maradhat ki a sorból, ezúttal az esős jelenetek anyagaiból kaptunk összeállítást.

Felirat a Bővebben után!

"Ez a boldogabb időkre emlékeztet
Köszönöm
Ana"

- "Elönt a zavar és a szégyen. Teljes kudarc vagyok. Azt reméltem, ki tudom vonszolni Ötven árnyalatot a fényre, de ez a feladat meghaladta szerény képességeimet. Elkeseredetten igyekszem féken tartani az érzelmeimet. Bambán meredek ki az ablakon, és lassan kezdem felfogni, micsoda szörnyűséget tettem. A fenébe – elhagytam. Az egyetlen férfit, akit szerettem. Az egyetlen férfit, akivel lefeküdtem. Felszisszenek, és kitör belőlem a fájdalom. Csorognak a könnyek az arcomon. Leírhatatlan a fájdalom... fizikai, lelki... metafizikai... ott van mindenütt, belekúszik még a csontvelőmbe is. Gyász. Ez gyász, és magamnak köszönhetem. Mélyen belül rájövök, hogy az öv által okozott fizikai fájdalom semmiség ehhez a pusztításhoz képest. Mit is tettem?!"

- "Évek óta most először nem tudom, mit kezdjek magammal. Az órámra pillantok... most múlott 6. Úgy döntök, elmegyek futni. Mindenem fáj, a tüdőm majd' szétszakad, a fejem lüktet, és az elvesztés tompa fájdalma felemészti a belsőm. Tudtom nélkül a Pike Place Market felé futva találom magam és tudom, hogy ez őrület, de remélem, hogy láthatom őt. Felveszem a ritmust. Esőcseppek hullanak az égből visszatükrözve meggyötört lelkem ebben a pillanatban... a hiánya felemészt. Ahogy közeledek az ő utcája felé a szívem erősebben dobog, aggodalmam pedig egyre nő. Kétségbeesetten látni akarom. Próbálom meggyőzni magam, hogy csak tudni akarom, jól van-e. Azonban ez nem igaz. Látni akarom. Az utcán átvágva megállok a szemben lévő járdán. Felnézek az épületére, de minden csendes, semmi jele, hogy bármi élet lenne odabent. Talán még alszik - ha egyáltalán itt van. Egy rémálom forgatókönyve alakul ki az elmémben... tegnap este elment szórakozni, majd részegen találkozott valakivel... Bassza meg. Undorodom ettől. Szóval ilyen a féltékenység... erőszakkal tölti ki a tátongó lyukat. Utálom ezt. Felkavar valamit, mélyen a lelkemben, amiről nagyon nem akarok tudomást szerezni. Előveszem az üzenetet, amit otthagyott a vitorlázó repülővel és újra elolvasom. 'Ez a boldogabb időkre emlékeztet Köszönöm: Ana' A fájdalom lándzsaként szúr belém. Jézusom, ez leírhatatlan. Tényleg elment... 'Te tehetsz erről Grey. Felejtsd el. Nem neked való.' Az eső alatt állok, próbálom elfelejteni, remélem az eső kimossa őt a fejemből és az illatát a testemből. 'Miért olyan fájdalmas ez? Miért? Valami bajom van? Nem értem... Miért érzek így?' Csak arra tudok gondolni, hogy soha többé nem látom őt. Éa újra érzem, hogy kiszívják belőlem az életet, és a szakadék szélén egyensúlyozom. A gyötrő fájdalom kiterjed a bennsőmben, belemar a bennem tátongó üres lyuk szélébe. El akart menni és én nem hibáztathatom. Bassza meg! Nem tudok elfutni a fájdalom elől, de meg fogom próbálni. Egyre gyorsabban futok, mind távolabb az emléktől, a fájdalomtól és Anastasia Steele-től."